Nemzetközi labdarúgás

Huszti a BL-döntős és gólrekorder francia csapathoz igazolhat

""

A hírügynökség információi szerint a jelenleg a francia másodosztályban szereplő monacóiaknak már csak a játékossal kell egyeztetniük.

A korábbi válogatott középpályás múlt héten Gera Zoltán együttesénél, az angol West Bromvich Albionnál járt, de a szigetországi klub végül annak ellenére elállt a kölcsönvételétől, hogy már az orosz csapattal és a játékossal is megegyezett. A West Brom honlapja szerint Roy Hodgson vezetőedző Husztival történt megbeszélése után úgy ítélte meg, hogy mivel régen játszott tétmeccset, még nem számíthatna rá egy ideig az első csapatban. A tréner úgy nyilatkozott, hogy nyáron újra visszatérnek Huszti szerződtetésének lehetőségére.

Huszti Szabolcs 2009 elején a Hannovertől szerződött az orosz élcsapathoz, melynél azonban már hosszú ideje csak kevés lehetőséghez jutott. Tavaly 19 meccsen lépett pályára.